Alacsony jövedelműeknek szánt segély, egy uralkodó és egy botrány. Miről másról lehetne szó, mint az angol uralkodói családról, akik ebben az évben is jelentős hiányt halmoztak fel. A helyzet állítólag annyira súlyos, hogy a királynő saját fűtésszámláját sem tudja fizetni, ezért gondolta úgy pénztárnoka, hogy a már említett támogatásért folyamodik. Amit szerencsére nem kapott meg, hiszen elég furcsán vette volna ki magát, ha néhány kevésbé jómódú család helyett a Buckingham-palota „tulaja” kapott volna fontmilliókat.

 A probléma természetesen nem új keletű a szigetországban. II. Erzsébet udvartartása évről évre fontmilliókat tapsol el a költségvetésből, majd rendre költségvetése kiegészítéséért könyörög az aktuális kormánynál. Őket persze nem kötik olyan megállapodások, és szervezetek, mint kicsiny hazánkat. Nekik nem kötelező konvergencia-programot készíteni, vagy mélyreható strukturális reformokat véghezvinni, amelyre az IMF vagy az EU kötelezi őket. Évek óta minden marad a régiben.

Augusztusban újabb két katona vesztette életét Afganisztánban, a konvojukat ért tálib támadás következtében. Eddig négy magyar áldozata volt a harcoknak. Ezzel a támadással az is bebizonyosodott, hogy az eddig viszonylag biztonságos északi Baghlan tartományban működő magyar PRT (Tartomány Újjáépítési Csoport) katonái veszélyben vannak. A tálibok terjeszkedése elérte a hazánk által felügyelt térséget is, mivel a keleti és déli területeken zajló lázadók elleni hadműveletek elől menekülnek, valamint Baghlanban található a NATO egyik fő utánpótlási vonala is, amit igyekeznek támadásaikkal megzavarni. A magyar katonáknak ezért új feladatokra, és akár éles közelharcra is fel kell készülniük, a tálibok rajtaütés-szerű akciói ezentúl gyakoriak lehetnek a térségben.

 A Jobbik Magyarországért Mozgalom a tavaszi parlamentbe jutás után nem sokáig ünnepelhetett. A Fidesz-KDNP kormánypárti kettős rögvest ki is fogta a szelet vitorlájukból, hiszen a kettős állampolgárság elfogadása volt a Jobbik egyik legnagyobb és leginkább mobilizáló kampánytémája. A párt azóta kvázi beállt a tipikus ellenzékpárti működésre, a kormány aktualizált és általános bírálata mellett igyekeznek magukat napirenden tartani, az őszi önkormányzati választás előtti utolsó parlamenti ülésen a kampányra hangolás gyanánt újra felemlegették az álláshalmozó politikusokat, mellyel kapcsolatban díjat is alapítottak (ennek további részleteire már mi is kitértünk a blogon). 

2011. január 1-én megkezdődik hazánk EU-elnökségi féléve. Habár ezév január elsejétől elindult a spanyol-belga-magyar trió munkája, az igazi feladat újévkor kezdődik Magyarország számára.

Ezen tisztség ellátása viszont többéves felkészülést igényel, novemberben pedig le kell tennünk az asztalra az elérni kívánt célokat és prioritásokat. Ezért is aggasztó Göncz Kinga nyilatkozata, miszerint felmerült, Magyarország alkalmas-e az EU-elnökség betöltésére. Ezt Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján, Martonyi János pedig Brüsszelben ugyan tagadta, érdemes megvizsgálnunk, hogyan is állunk a felkészüléssel. Valóban olyan reménytelen a helyzet, ahogy azt az Európai Parlament képviselője állítja, vagy nem is olyan nagy a baj?

 A tavaszi kétharmados győzelem, az azóta eltelt 100 napos kormányzás és annak értékelése után, kevéssel a várható önkormányzati választási siker előtt ideje megnézni, hogyan is ítélhető meg a miniszterelnök, Orbán Viktor személye. Míg baloldali kormányzás esetén egy hasonló karakterprofilt talán Gyurcsány Ferenc hivatali ideje alatt lett volna ildomos elkészíteni, azonban az utolsó hetek-hónapok eseményei megmutatták, mennyire nem egyemberes a párt, mint ahogy azt választások idején igyekeztek kifele mutatni. A baloldali széthúzással szemben pedig itt van Orbán Viktor, aki kézi irányítással juttatta vissza pártját a kormányzó elitbe, ami egypárti elitként még nagyobb büszkeségükre ad okot (az egypárti jelzőt ugyan pártszövetségre aggatom, a KDNP tényleges szerepvállalása amolyan kirakatpárti, a keresztény-konzervatív eszmék szélsőséges megnyilvánulásának teret biztosítva).

 Ahogy azt láthatjuk, a miniszterelnök egészen a választás előtti utolsó parlamenti ülésnapig jobbára csak reflektált az ellenzékre, ezen felszólalásokon kívül pedig nem csak utat mutatott a gazdasági válsággal és az IMF-fel küzdő országok vezetőinek, hanem bizonyított saját szavazótáborának is, erős és biztos politikus képében tetszelegve. A kétharmados felhatalmazás és a helyi választások után pedig elvárható lesz, hogy ne csak kampányturnusokra való felkészülés jegyében politizáljon, hanem akár a történelem nagyon is aktív részesévé is válhat, csak és kizárólag saját erejéből, mert a párt- és kormányszervezet egy személyben őt támogatja, ez pedig még erősebb felhatalmazás a hatalmat gyakorló számára, mint a négyévenként esetenkénti forradalmi szavazás.