Csapataink harcban állnak?

Augusztusban újabb két katona vesztette életét Afganisztánban, a konvojukat ért tálib támadás következtében. Eddig négy magyar áldozata volt a harcoknak. Ezzel a támadással az is bebizonyosodott, hogy az eddig viszonylag biztonságos északi Baghlan tartományban működő magyar PRT (Tartomány Újjáépítési Csoport) katonái veszélyben vannak. A tálibok terjeszkedése elérte a hazánk által felügyelt térséget is, mivel a keleti és déli területeken zajló lázadók elleni hadműveletek elől menekülnek, valamint Baghlanban található a NATO egyik fő utánpótlási vonala is, amit igyekeznek támadásaikkal megzavarni. A magyar katonáknak ezért új feladatokra, és akár éles közelharcra is fel kell készülniük, a tálibok rajtaütés-szerű akciói ezentúl gyakoriak lehetnek a térségben.

Eközben itthon a politikusok és katonai vezetők igyekeznek meggyőzni a közvéleményt arról, hogy a magyar szerepvállalás továbbra is feltétlenül szükséges Afganisztánban. A NATO csapatok között hazánknak is helyt kell állnia, mert egyrészt szövetségesek vagyunk, másrészt a nemzetközi megítélésünk is javul a részvételtől – hangzik az érvelés. Eddig azonban a magyar csapatok nem voltak kitéve közvetlen veszélynek – ha lehet ilyet mondani egy olyan országban, ahol polgárháború zajlik -, de az elmúlt hónapokban ez a helyzet megváltozott. Azt már nehezen fogadja be a magyar közvélemény, hogy katonáink egy távoli országban, egy „amerikai ügyért” halnak meg.

 Látszólag semmi közünk sincs a tálibokhoz, az al-Kaidához és az amerikaiak terrorellenes háborújához, azonban a globalizáció új terméke, a távoli szomszédság minket sem hagy érintetlenül. Egy gyenge központi hatalommal rendelkező, vagy részekre szakadt ún. bukott állam zavartalan teret biztosít a terrorista szervezetek kiképző bázisainak és fegyverkereskedelmüknek, a többnyire szegény, lehetőségekkel nem rendelkező népesség köréből pedig könnyű fundamentalista tagokat toborozniuk. A terroristák támadásai nem feltétlenül korlátozódnak az amerikai felhőkarcolókra, hiszen az egész fogyasztói társadalommal szemben harcolnak, amihez Európa is egyértelműen hozzátartozik. Ezért minden potenciálisan veszélyeztetett államnak érdeke, hogy csíráiban fojtsa el a terrorizmust és felszámolja annak melegágyait.

Ennél közvetlenebb kapcsolatot azonban aligha lehet találni hazánk érdekei és az afgán belpolitikai helyzet között. Ez pedig önmagában még nekünk is kevés lenne a részvételhez, ezért a fő cél a már említett NATO-szerepvállalás és az Egyesült Államok mindenkori elnökének elégedettsége Magyarországgal. Kolozsvári György és Pappné Ábrahám Judit posztumusz hadnagyok halálát követően a pakisztáni Frontier Post-on keresztül Zabihullah Mudzsahid tálib szóvivő tolmácsolásában fenyegetés érkezett a magyar vezetéshez, hogy amennyiben nem vonjuk ki csapatainkat az országukból, újabb magyarok elleni támadásokkal számolhatunk. Wagner Péter politológus szerint ez csupán az információs hadviselés része, ezelőtt más országokat is ért ilyen fenyegetés. A magyar kormány és a Honvédelmi Minisztérium álláspontja nem változott, nem terveznek csapatkivonást a térségből, sőt, a kormány - Bajnai Gordon ígéretét megtartva - újabb 200 katona kiküldését tervezi. Október 1-jétől fél évig újra magyar csapat irányítja - Kilián Nándor dandártábornok parancsnoksága alatt - a kabuli repteret, ami a hadtudományokon kívül sok egyéb műszaki, szervezeti és vezetési szakértelmet is igényel a magyar személyzettől.

 Az Afganisztáni háború immár 9 éve tart, és Obama elnök jelenlegi tervei szerint még legalább 1 évig nem is fejeződik be. A csapatkivonásokat az elnök 2011 nyarára ígéri, amikorra a tervek szerint készen áll majd az afgán hadsereg és rendőrség a belső rendfenntartásra. A tálibok uralmának megdöntése és Hamid Karzai elnök beiktatása óta nagyobb eredményt nem sikerült elérniük az ország stabilizálására. Bin Ladent nem tudták elfogni, a tálibok ugyan visszaszorultak lázadókká, de befolyásuk és erejük továbbra is jelentős, és nem az afgán erők, hanem az amerikai, illetve egyéb NATO csapatok tartják őket sakkban. Ezért kérdéses, hogy elegendő biztosíték-e az előre meghatározott számú katona és rendőr a most kialakított rendszer fenntartására. Nagy valószínűséggel visszaállhat a 2001 előtti tálib uralom, amint az utolsó amerikai katona kiteszi a lábát Afganisztánból. A mostani parlamenti választásokon hozzávetőleg 35%-os volt a részvétel, azonban a tálibok által uralt térségekben az előzetes fenyegetések miatt egyes szavazóhelyiségeket ki sem nyitottak. A leadott voksok alapján sem fogunk valós eredményeket kapni, ugyanis már a szavazás napján érkeztek hírek választási csalásokról – az ujjra kerülő festék ellenére megtörténhetett, hogy egy ember többször is szavazott -, Karzai elnök pedig valószínűleg minden eszközzel igyekszik biztosítani az őt támogató alsóházi többséget.

Az egy évtizedes terrorellenes háború és az erőltetett demokráciaépítés tehát könnyen kudarccal és a tálib rezsim visszaállításával zárulhat. Ez viszont az egész NATO misszió bukását jelentené, és megmutatná a világ minden bizonytalan vezetéssel rendelkező körzetének, hogy igenis „érdemes” terrorista szervezeteket fenntartani, és diktatúrákat kiépíteni, mert, ha kitartóan harcolnak ellenük, a „hitetlen nyugatiak” előbb-utóbb úgyis hazamennek. Ennek ismeretében mérlegelte már több eddig résztvevő állam a kivonulást (pl. Hollandia, Kanada 2011-ben, Lengyelország 2012-ben tervezi elhagyni a műveleti területeket). Nem utolsó szempont a részvétel anyagi vonzata sem. Hazánknak a 2006-tól kezdődő kiadásai eddig 10 milliárdra tehetőek, az újabb 200 katona kiküldése pedig – a kormány jelenlegi becslései szerint - további 13 milliárdba kerül majd. Nem kis összeget szán tehát a büdzsé a várható presztízsnövelésre, és a szövetséghez hű részvétel bizonyítására, a magyar katonák életénél azonban semmilyen költségvetési kiadás sem drágább.
- Szabolcsi Dalma -