feb
19

Az új alkotmány elfogadásának legújabb dátumaként április 18-át jelölte meg a kormány. Két hónapon belül tehát új alaptörvényt kap Magyarország, így egyre sűrűbben jelennek meg hírek a sajtóban e témával kapcsolatban. Számos kérdésben folyik még a vita: a Szent Korona szerepét, a zászlót, a határon túliak szavazati jogát, a nagycsaládosok extra szavazati jogát és a magzati élet védelmét illetően. Az utóbbi témában számos cikk látott napvilágot az elmúlt hetekben, mivel ebben a Fidesz és a KDNP között is nézetkülönbség adódott.A fideszes képviselők ugyanis nem támogatják azt a kereszténydemokrata javaslatot, hogy az alkotmányba kerüljön bele a magzati élet fogantatáskori kezdetének elismerése.

Ez bonyolult jogi és etikai kérdéseket vetne fel, hiszen módosítani kellene a terhességmegszakítás jelenlegi szabályozását, ami heves vitákat szülhet. A kormány jelen helyzetben nem engedheti meg magának, hogy újabb konfliktusforrással terhelje a közhangulatot, hiszen szűk egy év alatt a nyugdíjpénztárak ügye és a médiatörvény is sokat borzolta a kedélyeket, még egy ilyen vita pedig jelentősen megtépázhatja a kormánypártok népszerűségét. Szintén fontos érv az óvatosság mellett az, hogy a kormány még mindig próbálkozik az ellenzéket visszacsábítani az alkotmányozásba, egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel. A Fidesz a KDNP képviselőit a gyerekek után járó extra szavazati joggal próbálja kiengesztelni, ennek demokratikus kivitelezéséről is tengernyi kérdés merült fel, a pontos javaslatot még nem ismerjük.

Egyértelműen kiderül az alkotmányozással kapcsolatos vitákból, hogy a jobboldali koalíció egyik legfőbb prioritása a családpolitika, az, hogy a számában egyre fogyatkozó nemzet újra gyarapodni kezdjen. A kérdés, hogy vajon elegendő-e szimbolikus passzusokat belevenni az új alkotmányba? Aligha. Míg a legnagyobb hangsúly az abortuszvitán és az extra szavazati jogon van az aktuális politikai diskurzusban, nem sok szó esik arról, hogy biztosíthatna az állam stabil anyagi hátteret a fiatal pároknak a gyermekvállaláshoz. Az alkotmányozó honatyák és honanyák jó szándékát kétségbe nem vonva úgy gondolom, hogy a családalapításon gondolkodó fiatalok döntését inkább a számlaegyenlegük befolyásolja, nem pedig az alkotmány vonatkozó paragrafusai.

Korábbi évtizedekhez képest sokkal kevesebb fiatal dönt a házasság és a családalapítás mellett. És miért? Ma még a stabil, jól fizető állással rendelkező pályakezdőknek is nagy anyagi nehézségeket okoz a közös élet elindítása, az otthonteremtés, a gyermekvállalásról nem is beszélve. Ahhoz, hogy a születésszám növekedjen, ezekben a dolgokban lenne szükséges az állam támogatása a fiatalok számára. Ezekre gondolt is a kormány. Az ÚSZT otthonteremtési stratégiájában részletesen lehet olvasni a kormány terveiről, bár jelenleg a költségvetés lakásügyi előirányzatának nagy részét még a devizahitelesek megsegítésére fordítják, a programban leírt célokra szánt összegek nagyságát pedig egyelőre nem tudjuk pontosan.

A kormány az adórendszer átalakításának részeként különböző kedvezményekkel a családosokat próbálja segíteni a 2011-es évtől, bár jelenlegi formájában ez a gazdagabb családoknak nagyobb támogatást jelent, mint a kevésbé tehetőseknek. Fontos továbbá a gyermeket nevelő nők munkába való visszatérésének segítése, hiszen jelenleg a szülésre vállalkozó nők munkahelyük elvesztésével játszanak, éppen ezért szükséges a jelenleginél átfogóbb szabályozás készítése a gyermeket nevelő szülők munkájának védelméért, hogy véletlenül se kerülhessen veszélybe a kisgyermekes családok megélhetése.

Ma az állami kiadások igen bizonytalan lábon állnak, így nem meglepő, hogy inkább az ideologizálásé a terep, és hogy a politikai közbeszédet a magzatvédelemmel és az extra szavazati joggal kapcsolatos polémia tematizálja. Mindenesetre a kormány és az ország érdeke is, hogy a családpolitikája sikeresnek bizonyuljon, hiszen a népességnövekedés állami segítése befektetés a jövőbe, de csak akkor, ha ez a fiatalok munkavállalását is érinti, hiszen a születésszám növekedése önmagában nem elegendő feltétele a társadalmi jólét növekedésének. Mivel ezen a területen hosszútávú stratégiára van szükség, így elengedhetetlen a kontinuitás az eljövendő kormányok politikájában is.


 

0
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://phetoprengo.blog.hu/api/trackback/id/tr452673825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása