Jőnek új undokok?

A költészet napjának apropóján emlékezzünk meg a magyar közélet szép hagyományú, ám mára már kevésbé felkapott műfajáról, a politikai bökversről. Míg a karikatúra vagy a vicc szakadatlanul operál közéleti témákkal, addig egyre kevesebb rímbe szedett, hatni képes szöveg akad a politika iránt fogékony ember kezébe. Mondani sem kell, népszerűségük bizonyos fordulópontok környékén nagyobb, majd a szerzemények tetemes része a feledés jótékony homályába vész.

Mostanság többnyire választások előtt aktivizálódnak az önjelölt poéták, ekkor jelennek meg a népi folklór elkorcsosult ivadékai: az általában szintén rímbe szedett politikai és agitációs SMS-ek , kortes lánclevelek, locsolóversek (1). A kurucos ellenzékiség talaján korán kifejlődtek ilyesféle szólamok („Gesztre megyen extra-vasút / Abcug Tisza, éljen Kossuth!”). 

Újabb aranykor volt a rendszerváltás környéke, amikor a politikai élet integráns része a cenzúrával szembeszegülő szamizdat líra, különös tekintettel Petri György máig idézett konkrét („Sej, szellők, fényes szellők …”) és általános („Cipőmre nézek: fűző benne!/Nem lehet, hogy ez börtön lenne.”) reflexióira (2). Mindebben közrejátszhatott a felszabadultság érzése, az, hogy a dolgok így közvetlenül, sallangmentesen kimondhatóvá váltak. Mára a politikailag releváns információk és vélemények mennyisége megsokszorozódott, így még nagyobb igény lenne a bökversek egyszerű, de epés útmutatásaira. Ráadásul megjelent az internet, mely teret és nyilvánosságot kínál mindenki számára. 

  Korántsem arról van szó, hogy ne lennének a netkultúra szabályait áthágó trollok, akik szintén a nyelvi minimalizmus, a beszéltnyelviség, a szarkazmus és a vulgaritás csónakjában eveznek. Azonban lényegi különbség, hogy a bökvers soha sem számít agressziónak, sértésnek vagy káromlásnak. Ezt a megbecsülést kivívhatja bölcsessége, de akár hagyományos versformája révén is (ez utóbbira példa a hazánkban nemrég felfedezett, ír eredetű kocsmadal, a limerik (3) ). Fontos ismérve a velős, csattanós forma, és az aktualitás (gondban vagyunk néhány korábbi klapancia értelmezésével, nem emlékezvén a kampányok egyes mozzanataira). És természetesen a bökvers mindig undok – azoknak, akiket kipécéz. Ezt a fajta sommás véleményalkotást tabusított, intim szférába száműzött dolgokról sokan állították már párba az ürítéssel, ekkor nyilvánosságul a wc ajtaja szolgál, melynek antropológiai elemzése szintén könyvtárnyi irodalommal bír, és egyidős az emberiséggel. És mennyivel teljesebb képet nyújt egy pompeii falfirka a kor politikai viszonyairól!

Egy frappáns mondat szlogenné válhat, hasonlóan az ellen kifordított jelszavaihoz, mondandójához („Borneo és Celebesz/Magyar volt és magyar lesz!”), ezek elültetése pedig gondolatmankóként működik, mozgósító erővel bír. 2006-ban a Gyurcsány-kormány elleni hevületben lángolt fel ismét a közéleti verselés, ám színvonalában ingadozó, olykor igen kínos szerzeményekkel, az elsővonalas lírikusokat pedig már rég nem mozgatja meg a politikum. Száz szónak is egy a vége: biztos sokakat érdekel, mit rejt leendő értelmiségünk tudatalattija, akiben tehát megvan a késztetés, írjon bátran. Riposztolj irodalmi stílusban, a kultúra ne idegenkedjen a politikától és vice versa. Talán a vitakultúra és a közbeszéd is előnyét látná. Ne hagyjuk a szavakat lejáratódni, elhasználódni. Babits írja valahol: „a fáradt, modern fajhoz tartozol, és már nem is tudsz a dolgokra gondolni. Szók zsonganak, a dolgokat eltakarják.” Legyünk inkább a változó időket kétkedve figyelő új undokok!

Merényi Miklós

1 Ezekről bővebben: Balázs Géza 2004. Választási sms-ek folklorisztikai-szövegtani vizsgálata http://epa.oszk.hu/00100/00188/00033/pdf/128104.pdf 

2 Pomogáts Béla Petri szamizdat verseiről: www.lib.jgytf.u-szeged.hu/folyoiratok/tiszataj/01-06/pomogats.pdf