2010. november 23-án Észak-Korea ágyútámadást hajtott végre a dél-koreai Jonpjong-sziget ellen. Az eset nem egyedülálló, hiszen ugyanebben az évben, májusban egy észak-koreai tengeralattjáró elsüllyesztett egy dél-koreai hadihajót. Észak-Korea Japánnal szemben is agresszív külpolitikai párbeszédet folytat, a két Korea közötti feszültség pedig a legutóbbi, megítélésem szerint az eddigi legsúlyosabb incidens óta folyamatosan nő.
A magyar média az utóbbi napokban keveset, vagy egyáltalán nem foglalkozik az Észak- és Dél-Korea között egyre feszültebbé váló helyzetről, melyet a legtöbben el is bagatellizálnak, mondván, hogy „nem kell komolyan venni”. Ez arra ösztönzött, hogy a történelmi háttér és a különféle statisztikai adatok ismertetése, azaz – idő hiányában – a teljesség igénye nélkül, az aktualitást megragadva röviden papírra vessem alábbi gondolataimat.
Hosszú idő óta először tartott nagygyűlést a Magyar Szocialista Párt. Bár kételkedtem benne, hogy a tömgedemonstráció valóban jelentős lesz, a Budapest Sportarénában közel 10 000 ember gyűlt össze, hogy"Felvegye a kesztyűt a "demokratúra" és Orbán ellen. A szombat délelőtti programon többen tartottak beszédet, figyelmet azonban csupán Mesterházy félórás szónoklata érdemel.
Komoly szakmai vereség lenne a magyar filmeseknek, ha a jövőre tervezett Filmszemle elmaradna. Ugyan nem bír akkora presztízzsel, mint azt szeretnék, de honi viszonylatban számottevő megmérettetésnek bizonyult eddig is. Arról nem beszélve, sok filmet itt lehet csak látni, forgalmazásba nem kerül, jobb esetben dvd-n megjelenik majd, bár ez sem mindnél igaz. A széles spektrumú szemle elmaradása azonban nem csak űrt hagyna maga után, a filmfinanszírozás nívós eseménye megannyi kérdést is hátrahagyna. 
Az elmúlt időszak egyik legpezsgőbb politikai - és némi túlzással össztársadalmi - vitája a jelenlegi nyugdíjrendszer megváltoztatását előirányzó kormányzati intézkedések kapcsán alakult ki. Ebben a blogbejegyzésben erről szándékozok írni, alkalmasint a felelősség és a jogszerűség nézőpontjából.
Funkcióját vesztve, lényegi munkavégzését egyetlen (ismételhető) szignózási folyamattá degradálta le a Nemzet Miniszterelnöke. Sommásan így is meg lehet fogalmazni Schmitt Pál köztársasági elnök úr hivatalba lépése óta eltelt időt és az ezalatt végzett munkát. Az eddigi legsportosabb államelnökünk személye azonban nem kerülheti el a célzónát, melybe jelöltsége óta került. Elődei is részrehajlóak voltak, azonban megvoltak a saját lehetőségeik és módszerük. Erőteljes, akaratos, tudatos politikát és nemzet-reprezentációt folytattak, ami jelen esetben nem jelenthető ki. 
