nov
21

 Funkcióját vesztve, lényegi munkavégzését egyetlen (ismételhető) szignózási folyamattá degradálta le a Nemzet Miniszterelnöke. Sommásan így is meg lehet fogalmazni Schmitt Pál köztársasági elnök úr hivatalba lépése óta eltelt időt és az ezalatt végzett munkát. Az eddigi legsportosabb államelnökünk személye azonban nem kerülheti el a célzónát, melybe jelöltsége óta került. Elődei is részrehajlóak voltak, azonban megvoltak a saját lehetőségeik és módszerük. Erőteljes, akaratos, tudatos politikát és nemzet-reprezentációt folytattak, ami jelen esetben nem jelenthető ki. 

 Schmitt Pál jó képet vágva mindenhez írja alá a hozzá kerülő törvényeket, hogy a szavazófülkék forradalma lendületét se veszíthesse. Azonban máris hatalmas problémák merülnek fel pusztán pozícióját illetően. Lázár János, aki most a Fidesz egyszemélyes alakulata, az Alkotmánybíróság feladatkörének, az Alkotmánynak és a jogszabályok tartalmának megváltoztatása után már a köztársasági elnök jogkörein is fogást keres. Hiába, a forradalom elmossa a korábbi rendet, ezt kár is vitatni. A kérdés az, itt Európában mennyire van szükség a forradalmi hevületre... Lehet, sokkal inkább az ésszerű és polgár-barát közigazgatás kialakításával illenék foglalatoskodni, elvégre egy kerékkötőt se találni széles e hazában, nemhogy a parlamenti patkóban, aki hátráltatná a közigazgatás megújítását, az uniós reformokat, a struktúrák europaizálását. Mégsem ezt látjuk.

 A köztársasági elnök egyfajta alkotmányossági korlátot is jelent, mikor a hozzá kihirdetésre megküldött törvényeket előzetes normakontrollra küldi. Ebben a mondatban hemzsegnek a 2002-2010 közti Fidesz számára oly kedves főnevek. A szocialista jogutódok (ld. kommunisták) által hozott kizsákmányoló törvények életbe lépését sorra az Alkotmánybíróság határozatai akadályozták meg, vagy eredményezték a szükséges változtatásokat. Ezekben a napokban azonban az Alkotmánybíróság egy kekeckedő, jogállamiságot felböfögő, igazi munkát sosem végző öregemberek csoportja, akik javarészt tanították az őket kritizálókat. Nemhogy tanították, mint ahogy azt fentebb írtam, patronálták is a fiatalokat, a kedvező politikai hátszelet jelentő döntéseket hozva. Ezzel nincs is semmi baj, elvégre azért van a bíróság (legyen szó akármelyikről), hogy valamelyiknek kedvezzen, majd egy későbbi esetben ellene ítéljen. Csakhogy! A hatalmi ágak megosztása és egymást ellensúlyozó erejének köszönhetően egyik sem csorbul a másik előnyére, lévén egymást ellenőrző és korrigáló intézményekről van szó. Most azonban ez a funkció teljesen kizárt, a kétharmados kormányzás nincs tekintettel az igazságszolgáltatás függetlenségére. A felszólaló Alkotmánybíróság megregulázása erőteljesen felborítja a hatalmi egyensúlyt, a törvényhozó és végrehajtó hatalom egybeolvadásának köszönhetően az igazságszolgáltatás függetlensége is csorbát szenved.

 Az elégedett jobboldali szavazók hátradőlnek, mert Viktor rendet tesz. Ebben a mondatban csupa olyan szó van, ami sérti a baloldaliak mostanság hiperérzékeny fülét. Amíg a jobboldalon a "hibanélküli" lassan Orbán Viktor beceneve lesz, addig a baloldal mindig is kritikus volt vezetőivel szemben. Nem csoda, hogy az elmúlt húsz év csak úgy hemzseg a baloldal prominensei neveinek felsorolásában. A tekintélyelvűség oly mértékben gyökerezik a jobboldali szavazók szívében, hogy az sem zavarja őket, hazudtak nekik. Nem csak a kampányban, az azt megelőző években is. Az álszent ember onnan ismerszik meg, éveket tölt azzal, hogy agitáljon valami mellett, majd lehetőséghez jutva pontosan azt teszi, ami miatt másokat megszólt. Kormányon minden ember esendő, az egyetemes igazságérzet és az államférfiúi ambíciók hirtelen kormányzati realitásokig törpülnek.

 A tizenöt millió magyar köztársasági elnöke így lesz egy szép múlttú dedikálóművész, az ellenoldal hívei és a talán növekvő táborral bíró kiábrándulók pedig tanácstalanul lófrálgatók. Mert az már bizonyítást nyert, egyik sem jobb a másiknál.

 Zárszóként pedig Antall József volt miniszterelnök máig ható szavait idézném, mindenki vérmérséklete szerint döntse el, mire is értem:

"Tetszettek volna forradalmat csinálni!"

110
hozzászólás · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://phetoprengo.blog.hu/api/trackback/id/tr842462837

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rokonok 2010.11.22. 08:53:39

 Matolcsy György nem is olyan régen arról a szomorú tényről beszélt a parlamentben, hogy jövőre hány közszolgát kell elküldeni, de most ismét bebizonyosodott, hogy azért nem olyan rémes a helyzet, hiszen a nagy megszorítások közepette is lehet hel...

Trackback: Schmitt Pál autogramja 2010.11.22. 08:32:50

Az Országgyűlés új elnöke az autogram.blog mai sztárja. Azon kevesek közé tartozik a magyar közéletben, akik már szinte minden fontos tisztséget elértek pályafutásuk során sokoldalúságuknak köszönhetően.Schmitt Pál 1968-ban és 1972-ben nyert olimpiai b...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rántott máj (törölt) 2010.11.21. 19:37:54

@OkoskaTo:rp: Engem mar az is, hogy nem alairva nyujtottak be a javaslatot.

funfun 2010.11.21. 19:38:20

No még Dr. Schmitt Pál Köztársasági Elnök Úr (akiről a Dr. Schmitt Pál Köztársasági Elnök Érdemérme elneveztetett) unokaöccséről egy cikk:
index.hu/belfold/2010/11/19/kormanytisztviselo_lett_schmitt_unokaoccse/
És két idézet a cikkből rokonról. 1.) Nyáron: "Schmitt Pál Péter akkor helyreigazításra kérte a Ma.hu-t." 2.) Most: "Az Index pénteken elérte telefonon Schmitt Pál unokaöccsét, aki megerősítette, hogy a kormánytisztviselői kinevezés ezúttal valóban rá vonatkozik, de nem kívánt nyilatkozni a témában."
Pont olyan jellemes, mint a nagybácsikája.

szakállas bácsi 2010.11.21. 19:42:20

@bóbitás lótetűfing: a nyolcvanas éveken nosztalgiázunk inkább. Sok derék elvtársunk mára milyen sokra vitte, és mekkora demokraták lettek. Büszkék vagyunk rájuk! Ebből is látszik, hasznos volt a kommunista nevelés.

Trejo 2010.11.21. 19:43:00

Schmitt helyett lehetne például egy aláíró robotot használni (Pali 1.0). Egy kis olaj, 2 ceruzaelem. Az extra verzió randomban mondana szavakat (Pali 1.1). Ugyanitt tartanánk kevesebb pénzből.
Mennyibe kerül a jelenlegi biorobot az országnak?

ghavin 2010.11.21. 19:47:45

Ha ennek az agyhalott kádernek adnék egy lapot, aminek mindkét oldalára ráírtam, "fordíts meg - aláírás: Orbán Viktor", akkor a halálos ágyán is azzal papírral játszadozna.

vakvarju 2010.11.21. 19:49:37

@bóbitás lótetűfing: Azt ugyan nem tudom, hogy mint jelent a "libsikéim", de tényleg nagyon nosztalgikus volt az elmúlt nyolc év. Úgy vártam a Fidesz felkészülését a kormányzásra. Hát felkészültek. Az összes lepukkant, leharcolt mszmp-s, kisz-es, III/II-es ott van a hatalomban. Hát ennyit a nyolc évig tartó felkészülésről. Muszáj volt ennyire sietni?

Trejo 2010.11.21. 19:53:36

@vakvarju: Ezeknek olyan pedigréjük van, hogy az MSZP meghívhatná simán a régi harcostársakat a következő pártkongresszusra.
Schmitt úr, Orbán úr, most akkor ki itt a kommunista?

Táskás Tóni 2010.11.21. 19:55:19

@funfun: A cikk dicséri az V. kerületi polg .mesteri tevékenységét, pedig 1 milliárd önk. adósságból 16 milliárd!!!!ft adósságot csinált, úgy ,hogy közben minden értékes ingatlant eladtak.Mindez röpke 4 év alatt sikerült neki. Most pedig Csipak Péter hirtelendi 100 leggazdagabb emberrel készül valami zeppelines förtelmet építeni a Vörörmarty tér sarkán ez a fidesz-celeb.Sokan a druszámként hívják Rogánt, sikerült is elköltözni neki párszázmilliós lakásba az egyik fideszkoloniába a Pasa-parkba.

Kandabula 2010.11.21. 19:56:34

Nekem tetszett, hogy azért MOB tiszteletbeli elnök lett. Kádárnak sem merték megmondani, hogy most már menjen a ...-ba. Pár linkóci külföldi útra még jó lesz ez a rang is.

Táskás Tóni 2010.11.21. 19:58:51

@Remete: Szerinetm a csupasz ncsigának már el sem küldik a törvényeket, biztosan van a delejes embernél egy smittpalibá bélyegző aláírás.

Táskás Tóni 2010.11.21. 20:03:23

@Kandabula: Milyen érdekes ,hogy az senkinek sem szúrt szemet ott a MOB közgyűlésen és senki sem kifogásolta ,hogy a dopping idején nem mondott le pedig ő maga ígérte aztán jött a dopping
aztán mégse mondott le . Ez egy igazi jellem.. és gusztustalan volt ahogy a seggét nyalták a MOB összejövetelen.Tenyérbemászó képe és hányadék jelleme van ,az biztos , Orbán tud választani.

kodó tamás 2010.11.21. 20:16:15

@OkoskaTo:rp: lassul a motor... lehet valami fontos átvágás volt (pl. szalag)... vagy a Nórával épp az ovális könyvtárszobában írták az alkotmány javaslatokat. ok nélkül a KE bizonyára nem késlekedett. ő mindig teszi a dolgot.

OkoskaTo:rp 2010.11.21. 20:23:21

@tőkehalmáj: Igazából persze kérdés, hogy minek fenntartani a Sándor-palotát, amikor egy háromezer forintos aláírás-bélyegző legalább annyira képes ellátni Schmitt feladatkörét.

Táskás Tóni 2010.11.21. 20:33:01

@OkoskaTo:rp: A közt. elnöki hivatal pénzét is nyugodtan át lehetne csoportosítani a cigány képzésre, 10 milla elég lenne a csupasz csigának , még azt is sajnálnám tőle.

bioLarzen 2010.11.21. 20:33:41

@vakvarju: "Azt ugyan nem tudom, hogy mint jelent a "libsikéim""

Ez, kérlek szépen, zsidózás.

Szívesen.

bio

Kox 2010.11.21. 20:38:59

kedves? Pali bácsinak csak Tégla volt a beceneve a '80-as években, mikor megjelent a Móricz Zsigmond körtérnél található teniszpályánál, hirtelen mindenki elhallgatott... erről ennyit, lehet gondolkodni okoskáim.

Vanek úr61 2010.11.21. 20:41:12

Kezdetben azt hittem, hogy Orbán valamiért orrol Áderre, amiért Kövér véleményével szemben kitartott smittpali mellett.

Mostanság azonban egyre inkább másként látom. Talán pontosan az Áder iránti tisztelet (de legalábbis egy ős-Fideszes lejártásától való viszolygás) miatt nem egyezett bele Orbán abba, hogy Áder legyen a KE.

Orbán nyilván tudta, hogy a diktatúrája bevezetéshez és megszilárdításához milyen törvényeket kell az új KE-nek "szentesíteni", ezért keresett egy macskajancsit, akinek önálló akarata, véleménye és gerince nincs, akivel bármit meg kehet csináltatni. Na erre tökéletesen alkalmas smittpali, és Ádert sem kellett feláldoznia.

kisa 2010.11.21. 20:45:55

Lehet kérni, hogy ne palibácsizzunk? Az egy alapvetően kedveskedő megszólítás...

egy maréknyi dollár 2010.11.21. 20:46:14

Nem kell pityeregni:Schmitt Pál maradéktalanul beváltotta a hozzá fűzött reményeket.Kinevezőinek nyilván nem okozott csalódást, és annak a többszáz lelkes kommentelőnek sem,akik már a jelölésekor bőszen ekézték, előre látván, hogy dróton rángatható,akarat nélküli bábként fog viselkedni a Fidesz kezében.Elmondhatjuk:ez eddig bejött.

Táskás Tóni 2010.11.21. 20:48:56

@Vanek úr61: Orbánnak fogalma sem volt , hogy mit csináljon a gazdasággal ,már mindenhol bepróbálkozott pl. Barosso, de a hatalmi ágak kiépítését már hatalomra jutásának napján elkezdte.Ádert nem tiszteletből, hanem dühből nem választotta meg , mert valamikor egyszer szembe ment vele.Természetesen ez azóta soha senkinek még eszébe sem jut. Navracsics és a többiek még a szellentéshez is a delejes ember engedélyét kérik.

Kox 2010.11.21. 20:51:22

ó bocsánat, cinikus és ironikus hangvétel volt részemről..

még annyit hozzátennék, hogy mit várunk egy olyan országban, ahol:

- 20 évig a saját zsebeikbe lapátolták a pénzt az éppen hatalmon levők
- szaros 300 ft eltörléséért népszavazást írnak ki, és a sok gyökér eltörölteti
- többször választást bukott "sohanemhazudok" szarházit megválasztanak
- úgy választják meg, és úgy lesz a fideSS-nek 2/3-a, hogy a választásra elment, az ország szavazóképekes választópolgárának 52%-a (összességében csak 2,5m ember - szemben a többi 7,5m-val) szavazott csak rájuk
- egy szarfa..ú sehol nem jegyzett álszent 0,5%-os nyikhaj szarházi bandának van a legnagyobb pofája a nagy semmire (segítek: kdnp-nek hívják őket)

helló jóreggelt..

Táskás Tóni 2010.11.21. 20:52:11

@kisa: Mit szólnál CsCs-hez ,tudod csupasz csiga.Barom Boros szerint jövőre azt is bele kell tenni az alkotmányba ,hogy pl a közt. elnököt csak büntetés terhe mellett lehet sértegetni. Jó sok börtönt kell majd építeni.

Kox 2010.11.21. 20:54:05

@Kox: gyurcsány, mszp, hankóóka elkúrásairól meg már végképp ne is beszéljünk (ez lemaradt)

Táskás Tóni 2010.11.21. 20:54:15

@Kox: Látom Te is szereted Tömjén elvtársat.Még a képe is pont olyan pedofil ,mint azok a papok akiknek kezet csókol.

kvadrillio 2010.11.21. 20:55:05

Már csak röhögni lehet ezen a ROKONYOK-HÁLÓZATON, AMIT A KORMÁNYHIVATALOKBAN LÉTREHOZTAK.
ROKON ITT, ROKON OTT, ROKON MINDENÜTT ! :DDD
ÉS MIND EGYBŐL ALKALMAS A FELADATRA ! MERT MÁR A PÓLYÁBAN EZT CSINÁLTÁK ! :o)))))))
TISZTA KABARÉ AZ EGÉSZ KORMÁNY ! :)))))))))))

kodó tamás 2010.11.21. 20:55:41

minden NÉPnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel... birka nép-birka kormány

Kox 2010.11.21. 20:55:51

ja igen, és gyurcsány, az mszp és hankóka (és szdsz-esek) elkúrásairól már nem is beszélve...

kisa 2010.11.21. 21:07:53

@Táskás Tóni: Hát, nem is tudom.
Esetleg smitt nyál?

kisa 2010.11.21. 21:09:42

@Táskás Tóni: Legalább újjáéled a finoman csúsztatott politikai humor, és lesz tere az új hofiknak. :-)
Sokat fogunk nevetni és sírva vigadni. Ah, azok szép 70-es, 80-as évek, már látom jönni őket! :-)

Rwindx 2010.11.21. 21:11:51

@funfun: @Táskás Tóni:

Ezek is nyilván mulatságosan hatnak amellett a kijelentés mellett hogy mégegyszer idézzem:
"addig a baloldal mindig is kritikus volt vezetőivel szemben"

De ha már ilyen szorosan kapcsolódó ellenérvet hoztatok esetleg beszélhetünk a vasárnapi ebédről is nem? Szerintem az is befolyásolja ennyire.

zarokerdezo · http://zarokerdesek.blog.hu/2010/12/14/level_i_1 2010.11.21. 21:15:21

@Kox:
Ez a mondat: "20 évig a saját zsebeikbe lapátolták a pénzt az éppen hatalmon levők" egész pontosan úgy helyes, hogy "még a rendszerváltás előtt durván elkezdték a saját zsebeikbe lapátolni a hatalmon lévők, és ez a gyakorlat azóta is tart." A 3.8 mrd-os meghívásos eljárással közbeszerzendő nemzetbiztonságilag kiemelten kockázatos EGYENRUHA beszerzés (pl itt: www.stop.hu/articles/article.php?id=773259), vagy az 59 MRD-os Kopint-datorg fejlesztés (pl. itt: kocka.blog.hu/2010/11/19/a_kopint_datorg_ismet_bizonyithat) nem azt mutatja, mintha a múlt idő egy cseppet is indokolt lenne...

szakállas bácsi 2010.11.21. 21:18:04

@Rwindx: Nem te írtad Shit Pál nyelvvédő anyagát? Hogy előtt vesszőt teszünk. Idézem, nem idézzem. Esetleg előtt vessző. Is és nem között vessző.
Na meg a logikus gondolkodás hiánya is abba az irányba mutat.
Csak nem te vagy a Kontráték lánya?

piros pipacs 2010.11.21. 21:24:18

Jaj Schmit mögött azok az emberek ugy néznek ki mint a gyászhuszárok. Ugy állnak ott mintha arra készülnének, hogy felemeljék a koporsót. Undoritó az a zsinóros ruha ami rajtuk van. Na a rokon lány nem egy agymen, pedig hát Alcsuton külön kiképzést kaptak több százan a kormányzás rejtelmeiről. De hát az alma nem esik messze a fájától.

Kandabula 2010.11.21. 21:24:33

@Táskás Tóni: egyetértek a büntivel, hiszen sima felségsértés. Viszont amit eddig kapott, azt már beoszthatja.
@Kox: de! Beszéljünk, mert okai ennek a kalamajkának. Beszélj!

Táskás Tóni 2010.11.21. 21:26:37

@Rwindx: Eztet nem is értem kedves Kontrát kisasszony.

de murányi 2010.11.21. 21:39:43

az AB nem része az igazságszolgáltatásnak

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.11.21. 21:42:07

A Vasárnapi Hírek úgy tudja, a köztársasági elnök hibáktól hemzsegő alkotmány-javaslatát a felterjesztési osztály 25 esztendős, friss diplomás vezetője írta. A felterjesztési osztály vezetőjéről van szó a lap szerint, aki nem más, mint a fideszes Kontrát Károly belügyi államtitkár lánya.

Vitézy Dávis is friss diplomás, várjuk az első nagy balhét.
Mert azért az nem normális, hogy ilyen kezdő,tapasztalatlan, de fidesz seggnyaló pártemberek ilyen felelősségteljes beosztásokat kapnak!

Egy püspök meg azt mondta Scnitt!! úrral ellentétben , hogy hónapok óta kiküldték és ő reklamált is.
Így működi a fideszes műforradalmi gépezet.

Kandabula 2010.11.21. 21:44:58

@de murányi: hogy jön ez ide? És az elnök sem? Akkor meg? Lassan ez a lényeg. Kontroll nélküli kormányzás. Ahogy mondani szokták, az elszabadult hajóágyú.

Kandabula 2010.11.21. 21:48:03

@Már üzeni a polgár-Orbán takarodj- pár hónap után!: Vitézyt ne bántsd, mert rokon. A génekben van a lényeg.

de murányi 2010.11.21. 21:48:32

@Kandabula: csak megjegyeztem, mert a posztból úgy tűnik, mintha az igazságszolgáltatás része lenne.

Napkutya 2010.11.21. 21:49:08

A Köztársasági Elnök hivatalát kellene otthon átnevezni Show hivatallá.
Talán már most is az. Műfajilag, jelenleg épp egy stand up comedy áll hozzá a legközelebb.

Talán, azzal a különbséggel, hogy nem az előadó találja ki a poénokat. Lelkes, de ez hiátus erősen látszik rajta. Mindegy. Végzi a dolgát.

Ugyanakkor viszont, -ismerjük el-, nincs is nehéz munkája, mert KÖTELEZŐ tapsolni.

Kandabula 2010.11.21. 22:00:29

Kádárnál is betöltött azonos személy mindenféle vezető pozíciókat: bank, környezetvédelem, bányaipar, repülés, szakszervezet, búváregyetem, stb. A lényeg mindenkor a lojalitás és a seggnyalás.

Van az a vicc: - Fiatalember, csak gratulálni tudok a cégnél befutott karrierén: egy hete, amikor belépett csak segédmunkás volt, aztán művezető, aztán részlegvezető, aztán igazgatósági tag, most meg már igazgató!
- Köszönöm, papa.

Nos, a Fidesz ezeket a lépcsőket kihagyta. Az eredmény ugyan az.

Kandabula 2010.11.21. 22:14:53

@de murányi: nem része. De... Rendszerben gondolkodunk. No, meg jó, ha van egy fórum. Növeli a polgárok biztonságérzetét.

Más: XIV. Lajos mondta: "L'etat c'est moi". "Az állam én vagyok". De a franciák büszke emberek és szeretnek élni. A többit tudjuk.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.11.21. 22:19:33

lehet, hogy az elnöki munka szignálássá degradálódott, ám a képviselő dolga sem sokkal több gombnyomogatásnál, ez a pártokra szavazás (alkotmányos) előnye...

Dinsdale Piranha 2010.11.21. 22:24:18

Emberek, mire számítottatok??? Hályog volt a szemeteken az elmúlt 20 évben??? Az az ember a miniszterelnökünk, aki a magyar demokrácia első jelentősebb sikkasztási botrányát (székházűgy) koordinálta!

Rwindx 2010.11.21. 22:49:37

@szakállas bácsi:
Kedves szakállas bácsi, örülök hogy egyedül pár vesszőhiányba "teccett" belekötni.

Egyéb fajsúlyos észrevétel, vagy a cukorkáspapír zörgése megzavarja a szabad gondolkodást?

Még végül felhívnám a kedves figyelmét hogy a Londonban két darab n betű is szerepel.
"Londoban, hogy nem rövidítünk,"

Rwindx 2010.11.21. 22:51:44

@Táskás Tóni:
Mi van?

@Kandabula:
Idiótákon? Természetesen.
De légyszi kezdj bele valami hülyeségbe te is.

Doktor Kotász 2010.11.21. 23:03:20

Schmitt Pál nem ír alá semmit!
Kitöltött tízezer A4-es bianco papírt, és közvetlenül arra nyomtat Orbán.
Ha fogyóban a papír, akkor szólnak neki, hogy vigyen át pár dobozzal, azt csókolom.

kodó tamás 2010.11.21. 23:04:33

az OGY választás előtt a fidesz nevében SP küldött 1,6 millió nyugdíjas háztartásba levelet. az alján egy levágható "garancialevéllel":

garanciát vállalunk arr, hogy kormányzásunk alatt:
1. megvédjük a nyugdíjakat
2. törvényben tiltjuk meg a nyugdíjpénztárak privatizációját
3. a nyugdíjak reálértéket megőrizzük...
Schmitt Pál, fidesz

Rwindx 2010.11.21. 23:06:58

@Táskás Tóni:
Ja értem, szóval te is azt szeretnéd, idézzek tőled pár helyesírási hibát. Tényleg olyan hülye vagy, hogy azt hiszed te nem ejtesz?

Na az utolsó pár kommentedből:
Típushiba: a vessző után tesszük a szóközt nem elé. Mondatvégi írásjelek után szóköz.
Ft nagy betű nem kicsi.
Köztársasági Elnök nagy kezdőbetűk.

Ha valaki nyelvtannácit játszik, az legalább tényleg írjon hibátlanul.

Még valaki akarja fikázni a helyesírásomat, akinek van legalább 10 kommentje a blog.hu-n? Vagy helyette levezeti azt hogy miben nyilvánul meg a baloldali szavazók mindenkori erős kritikája? :) Csak hogy végre a tartalmát is fikázza valaki annak amit írtam. Vagy azt nem lehet?

Anarchy 2010.11.21. 23:09:15

egykori kommunista sporttitkár
elutazott a pénzünkön a holdig már
és hat nyelven mond semmit
hogy a picsába kaptunk egy ekkora senkit?

www.youtube.com/watch?v=jjxbjysXUV0

decens 2010.11.21. 23:30:04

A szerző nem cinikus, hanem egy tökkelütött. Mióta Magyarország miniszterelnöke Schmith Pál?

megmondomdom 2010.11.21. 23:53:36

Eddig is jellemhibás köztársasági elnökeink voltak, de ez még a hagyományos gerinctelenségen felül hülye is.
Göncz lefeküdt "esküdt" ellenségeinek az MSZP-nek, Sólyom László - felesége az egyik legnagyobb hatalmú kommunista vezérnek, Nagy Józsefnek a lánya, innen Sólyom útja egyenesen ívelt felfelé- és Mádl Ferenc - strasbourgi tanulmány, MTA karrier- gerinctelen pártállami csökevények voltak, akik jó időben álltak át.
Ez igaz Schmittre is, - 13 évig volt miniszterhelyettes a kommunista Lázár-kormányban, majd mindegyik kormány alatt nagykövet, 1998-ban bejelentkezett az MSZP-hez, hogy csináljanak belőle főpolgármestert stb.-, csak ez még sík hülye is.
Mit mondjak erre az országra, erre a nemzetre?:) Alkalmatlan a nyugati típusú demokráciára, BALKÁN van!

belekotty 2010.11.21. 23:54:12

Olvassá má! Egy szóval nem írta hogy Schmitt - tanúd + leírni a nevit - a minelnök.
Elmagyarázzam neked az összefüggéseket a poszt első két mondatában amit nem sikerült +értened?

megmondomdom 2010.11.21. 23:55:43

@decens: Egy posztíró lehet hülye, de a köztársasági elnök.....:D na jó, nálunk az is, nehoyg kiríjon a sorból!:D

Kandabula 2010.11.21. 23:57:13

@Rwindx: késő van, elment a kedvem. Bocs.

Táskás Tóni 2010.11.22. 00:16:05

@Rwindx: A tartalmát nem értettem annak amit írtál a vasárnapi ebédről ...Amúgy a helyesírásod biztos jó , hátha kiba...k Kontrát lányát és akkor te lehetsz az emberek emberének új embere.Jelentkezz.

kodó tamás 2010.11.22. 00:29:02

a toll nagyobb fegyver mint a kard...

üvöltő dervis 2010.11.22. 00:48:54

kisa · zsakfalu.blog.hu/ 2010.11.21. 21:09:42

Ma hallgattam Hofit 98-ból, aszonyja, hogy: "Orbán jött, menedzs-ment" Na érvényes minden szava az akkori kormányváltásról a mostanira is.

kM 2010.11.22. 00:52:31

Azt gondolsz Schmittről, amit csak akarsz, egyetlen dologra reagálok: "addig a baloldal mindig is kritikus volt vezetőivel szemben. Nem csoda, hogy az elmúlt húsz év csak úgy hemzseg a baloldal prominensei neveinek felsorolásában".

Először is tömören és röviden: LOL.

Te összekevered a dolgokat: azért tudsz rengeteg baloldali prominenst fölsorolni, mert azok ottan felfalták egymást a hatalomért; nem azért mert annyi remek játékos van közöttük.

A nagy zabálásban különböző generációkhoz tartozó hatalmi elitek ették meg egymást baloldalt.

Ilyen nem volt a jobboldalon ez igaz, csak nem ide tartozik. Ennyit a posztról.

tbb 2010.11.22. 00:54:18

Erzsébet királynö is azt ír alá, amit elé tesznek. Na most ott is veszélyben a demokrácia?

Rwindx 2010.11.22. 00:55:49

@Táskás Tóni:
Te reagáltál odanemillő marhaságot az első kommentemre, majd csatlakoztál a pedohoz a helyesírásom kapcsán. Nem rémlik?
Úgy tűnik nem.
"Táskás Tóni 2010.11.21. 19:18:37"
"Táskás Tóni 2010.11.21. 21:26:37"

Mondjuk már abszolút nem csodálkozom mikor vitatkoztok a "Lázár János a fidesz segglyuka" illetve a "tökömtudja milyen führer" nevű paródiauserekkel a piroslapok.hu-n. Kb az első mondat után azt sem tudjátok honnan indultatok el és hogy mi a célja a "beszélgetésnek".

Ehh, mindegy.

üvöltő dervis 2010.11.22. 00:58:21

hát ez: Schmitt Pál dedikál
vagy nem? :)

Táskás Tóni 2010.11.22. 01:07:52

@Rwindx: Oké megvan . Zavart , hogy adatokat cseréltünk funfun-nal.Kicsit tovább szőttük a fonalat mindkettőnk örömére.

borzzz 2010.11.22. 01:41:40

@Jaffar: Szerintem jól látod: a kétéves nyeretlennel vitetik el a balhét (aztán majd kárpótolják valamivel).
Teljesen kizárt, hogy ez a lányka tök önállóan megírt egy teljes anyagot az Alkotmány módosításáról, senkinek sem szólva szétküldte ezer helyre - ha a kaposvári püspökhöz eljutott, akkor lehet találgatni, ki mindenki kapott még belőle -, közben minimálisan is hetek teltek el (mert a pispek már áttanulmányozta és válaszolt is rá), de még mindig senki az ég egy világon nem tudott a létezéséről, csakis Kontrát Gizi:-))
Ez az ügy még annál is gázosabb, mint amilyennek elsőre látszik: nem elég, hogy a morálisan és intellektuálisan lyukas zokni SP-t tették meg elnökünknek, de az ő szintjéhez szabták a beosztottait is, nyilván alapkövetelmény volt, hogy nem állhatnak fölötte észben vagy erkölcsi integritásban, mer' az má' hogy venné ki magát...

belekotty 2010.11.22. 01:58:47

Schmitt Pali hivatala egy aláírásnál hosszabb írást kibocsájtott és rögtön mekkora zűr lett belőle. :-))

borzzz 2010.11.22. 02:03:14

@Kox: "mit várunk egy olyan országban..."

Légy erős, minden országban annyit lopnak ("privatizálnak", átmentenek stb.) a hatalmon lévők, amennyire csak módjuk van. Egy afrikai zsebdiktátor persze nagyobb játéktérrel bír, mint az USA elnöke, MO nem rí ki e téren a többi közül, valahol a középmezőnyben vagyunk. És az eltéréseket nem az adja, hogy máshol grállovagok a vezetők... hanem a választók toleranciaszintje és tudatossága. Nem az a lényeg, hogy itt 20 éve lopósok a vezetők, hanem az, hogy 20 év alatt nem kényszerítettük ki, hogy legyen végre
1. korrekt pártfinanszírozási törvény
2. jogszabály a körbetartozások megállítására
3. továbbá az írmagját is irtsák ki a jelenlegi alvállalkozói rendszernek.
Ezek a korrupció, a sibolás, a mutyi melegágyai, és bármelyik kipattant nagyobb botrányt nézed, ezek valamelyikére vezethető vissza. A 98%-os adó, a jó erkölcsöt sértő szerződés, de még az OGY létszámcsökkentése is parasztvakítás, amíg ezekhez nem nyúlnak
hozzá.

belekotty 2010.11.22. 02:10:09

@borzzz: "Egy afrikai zsebdiktátor persze nagyobb játéktérrel bír, mint az USA elnöke, " - Ez egy okos gondolat. Az USA elnöke csak azért tűnik hatalmasnak mert kifelé egy hatalmas erős országot képvisel. Befelé több kompromisszumot kell talán kötnie mint eddig bármelyik magyar minelnöknek.

Bebes 2010.11.22. 03:20:43

Ez igaz. De a kompromisszumkötés kényszere vagy hajlandósága nem gyengeséget jelent (milyen jó lenne, ha ezt OV el tudná fogadni), hanem egyszerűen annak tudomásul vételét, hogy a politikai hatalom a képviseleti demokráciában nem azt jelenti, hogy azt csinálok, amit akarok, hanem azt, hogy engem bíztak meg a konszenzuskereséssel és a számos, esetenként ütköző érdek egyeztetésével.

SzaGyu 2010.11.22. 05:23:16

Emberek.
A jelenlegi Köztársasági Elnök nem érdemli meg ezt a sok kritikát.

Egyszerűen még a nevét sem kell leírni mert még ezt sem érdemli meg!
Ezen a Köztársasági Elnökön mindenki nevessen, vagy sírjon egyet és kész!
A jellemtelen emberekkel nincs (nem is lesz) mit kezdeni.

Ö nem Köztársasági Elnök, Ő egy báb.

2010.11.22. 07:12:32

@SzaGyu: ő pompásan beleillik az elődei és a jelöltek sorába.

Azok akik most fikázzák hajszál híjján megválasztották volna Szili Katalint, de megválasztották Göncz Árpádot 2x, hát miről beszélünk?

bierkamp 2010.11.22. 07:36:28

A Palkó csak az adófizetők pénzén családjával együtt élősködő nagy Szar...felesleges kiadás! Zavarja már el valaki , valami más országba...

bierkamp 2010.11.22. 07:37:43

Palkó csak egy automata aláíró..pöffeszkedő..gumigerinc,..megélhetési ..parazita!

bierkamp 2010.11.22. 07:38:13

Mi a fasznak dedikál? kit érdekel a kaparmánya?

nazer 2010.11.22. 08:04:07

áldom az eszem,hogy elhagytam Magyarországot

layo 2010.11.22. 08:07:43

@üvöltő dervis:

és ezek a tahók hivatalosan meg máshogyan sem voltak ott a temetésén.Ez milyen bunkóság volt már.Pedig akkor a Fideszre szavaztam,jól beszopattak,hamar csalódtam bennük.

CubE 2010.11.22. 08:30:50

a fidesz hozott egy törvényt ami lehetővé teszi a KE két év utáni lemondása, leváltása, nyugdijjbavonulása esetén is megillet minden járandóság, minha kitöltötte volna az idejét. Vajon ki lesz két év múlva a KE???

igényes 2010.11.22. 08:31:13

Tényleg nem szabadna bántani a Palit. Tudjátok mennyi gonddal jár, hogy a meglévő ingatlanjait kezelje? Mégsem adhatja ki akárkinek, akárkiknek. Mostanában Viktor is utazik sokat, valakinek be kell segíteni a főzésben is. Lecsót már nem lehet főzni, meg Kötcsén is elsózta, valamit kell tenni, mert sokan vannak Orbánék. Ott a Sándor palota. Lelakták már, szóval van teendője Pálnak. Az esküje szerint kellenne élnie és dolgoznia, de olyan sok a változás, hogy nem nyomonkövethető számára.

igényes 2010.11.22. 08:41:44

Smittnek lenne ideje, Orbán már kivette a saját hasznát. Így járt Kolontár és Devecser, a devizahitelesek is. Most az egész ország következik.

Október elején pusztított a vörösiszap Kolontáron és Devecseren, mára azonban véget ért az iszapömlést követő sürgés-forgás, a katasztrófavédők, önkéntesek nagy része elment, a vörösiszappal borított házak és a helyiek maradtak csak. A környékre telepedő csendben egyre nő a feszültség: a devecseriek elégedetlenek az elöntött ingatlanukért ajánlott pénzzel, sokan pedig bizonytalanok, hogy egyáltalán élhető-e a környék. A devecseri polgármester szerint normális, hogy "elkezdődött a veszekedési szakasz", a kárenyhítés csak jövő nyárra fejeződik be.

Komponista 2010.11.22. 08:48:36

@szakállas bácsi: Ne bíráljátok palibát olyan keményen! Hát hogy fogalmazhatott volna pontosabban, miközben Kontrát kisasszony a kis kék koktélruhájában előtte térdelve... itta a szavait. Ez az iromány, amit ugyan aláírt, de "nem olvasta", ám elküldte, pontosan érzékelteti a mi palbánk intellektuális szintjét, az egész kócerájával együtt. Most már csak az a kérdés: mikor kerül elő a kis kék koktélruha..?

Da Real Knee Grow 2010.11.22. 09:08:41

Schmidt Pálra egy döglött kutyát nem bíznék. Biztos megenné a dögevő mocsadéka.

decens 2010.11.22. 10:29:43

Libsikék!
El lehet innen menni ha nem tetszik! (Mondá gyurtschányadék)

Napkutya 2010.11.22. 11:00:24

@decens: Mi van? Már megint kiborult a pártközpontban a trolltartó?

decens 2010.11.22. 11:37:24

@Napkutya: Nem borult itt ki semmi és senki, csak röhögök a fröcsögéseken! Lehet fröcsögni, meg taknyot törölgetni az elkövetkező nyolc - tizenkét, esetleg tizenhat évben! :-))

Napkutya 2010.11.22. 12:02:16

@decens: Hát, kb. mi is erre a megállapításra jutottunk.

A kérdés az, hogy hány milliónyian tesszük...

kisa 2010.11.22. 13:11:22

Schmitt Nyál a negyedik KE. Az elődeit lehetett kedvelni, utálni, szeretni,gyűlölni, lehettek szimpatikusak vagy antipatikusak, de _komolyan_ lehetett és kellett őket venni. Schmitt Nyállal nem az a legnagyobb baj, hogy buta vagy nemszimpi, vagy nem tud helyesen írni és marhaságokat mond meg csinál. Vele az a legnagyobb baj, hogy nem lehet komolyan venni, csak kiröhögni. Akit kiröhögnek, az pedig egy senki.

SzaGyu 2010.11.22. 15:56:05

@Frengi: 2010.11.22. 07:12:32
Igen csak nevetségesen reagáltál.
"ő pompásan beleillik az elődei és a jelöltek sorába..."

Igazad lehet ha "ő" vel kezdted a (NAGY) Ő helyett az írásodat. Hát ezt érdemli.

Egyébként: Az elődök sohasem írtak alá Alkotmányellenes törvényt! Még olyant is alkotmánybíróságra küldtek, amin nem volt mit az Alkotmánybíróságnak elbírálni.

Ennyit a szőkékről és a tudatlanokról.

decens 2010.11.23. 00:13:39

@Napkutya: A belátás szép erény, a számszerűség pedig egy 16 éves időhorizonton már teljesen mindegy.

kvadrillio 2010.11.23. 09:21:15

@szakállas bácsi:

...bizony...bizony ottan, ottan meg főleg ottan.. az idézzem a megfelelő szóóó...és nem az idézem ! hamár-homár...:O)

(először értelmezni kölll miről szól a mondat, azután javítgatni, de minek ???! :))

kötöszköggyünk, kötöszköggyünk.....:)

Kandabula 2010.11.23. 19:56:42

@kisa: Itten Kövér Lászlónak van egyedül joga kommentelni.
süti beállítások módosítása