Afganisztáni kiútkeresés – hibák, veszélyek és alternatívák (1. rész)

Egy többrészes sorozatot kezdünk a mai nappal, a címbe is foglalt afganisztáni helyzetet felgöngyölítve, számunkra kedves külsős szerzőtől. Reméljük, a ti szimpátiátokat is elnyeri elemzése.

 Idestova tíz éve már, hogy az Afganisztáni háború a figyelem középpontjában áll, a kezdetektől megosztva a közvéleményt, a témában érintett szakértőket, politikusokat és a diplomáciai világot. Sokunkban régóta felmerül a kérdés: Mi a valódi oka és jelentősége az Afganisztáni háborúnak? Miért tart még mindig az intervenció, illetve, egyáltalán miért van szükség arra, hogy Magyarország is részt vegyen a misszióban? 

Tanulmányom – igyekezvén megválaszolni a fenti kérdéseket – eme érzékeny probléma kezelése során elkövetett hibák és kilátásban lévő malőrök megvilágítására, az ezekből fakadó veszélyek bemutatására, valamint az általam lehetségesnek vélt megoldási alternatívák felvázolására vállalkozik.

Releváns előzmények

Ahhoz, hogy korlátolt lehetőségeinkhez mérten – mi, akik nem szerves részei a konfliktus operatív dimenzióinak – tisztábban lássuk át az afganisztáni kérdést, le kell ásnunk annak gyökeréhez, így a problémához kapcsolódó történelmi előzmények rövid áttekintése is szükséges.

Rendszerváltozások

Korántsem szabad elsiklanunk a felett, hogy Afganisztán államformája egészen a ’60-as ’70-es évekig monarchia volt. Ennek megdöntését követően, 1973-ban – először – szabad választásokat tartottak, eme kezdődő demokratikus folyamatot azonban az 1979 szeptemberében sikeres puccsot végrehajtó, a Szovjetunió által támogatott baloldal hatalomátvétele csírájában elfojtotta. A belpolitikai helyzet ezt követően gyorsan destabilizálódott. Kirobbant a később polgárháborúvá eszkalálódott lázadás, mely egy újabb hidegháborús konfliktus kifejlődésének szolgált táptalajul – a baloldali kormányt a Szovjetunió, a lázadó mudzsahedineket pedig az Egyesült Államok támogatta. Afganisztánba azonban a szovjetek bicskája beletört – köszönhetően a gerilla hadviselésnek és az annak kedvező terepviszonyoknak.

Afganisztán a hidegháború után

A Szovjetunió ’88-’89-es kivonulását az Egyesült Államok érdektelensége követte, hiszen a térség ez által megszűnt számára, mint érdekszféra. A háború után magára hagyott, tönkretett, alapvető infrastruktúrájában megtépázott Afganisztánt az így kialakult hatalmi vákuum összeroppantotta: Az 1992-ben hatalomra került modzsahedin koalíció sem bizonyult hosszú életűnek, az államhatalom pedig teljesen összeomlott és eluralkodott a belviszály – a hadurak küzdelme a hatalomért. E kaotikus körülmények között lépett színre a Pakisztán támogatását is élvező tálibok fegyveres mozgalma, amely egy iszlám fundamentalista mintaállam megteremtését tűzte ki célul. A táliboknak sikerült az ország nagy részét irányításuk alá vonni és rendet teremteni, elnyerve ezzel az afgán társadalom szimpátiáját, azonban radikálisan szigorú törvényrendszerük miatt – tiltották például a nők munkavállalását, de még a sárkányeregetést is – később még a térség államainak szemében is elveszítették népszerűségüket. Hatalmuk legitimitását pusztán három ország ismerte el: Pakisztán – regionális befolyásának növelése érdekében –, Szaúd-Arábia – ideológiai hasonlóságok alapján – valamint az Egyesült Arab Emirátusok.

Oszama bin Laden és a tálibok

Az iszlám vallás fundamentalista, szunnita, legintoleránsabb és legszélsőségesebb változatának, a vahabitizmusnak iráni forradalmat (1978) követő exportja lázba hozta a fanatikusokat, köztük a dúsgazdag, szaúdi származású Oszama bin Ladent is, aki már a szovjetek elleni küzdelem idején is jelen volt Afganisztánban a modzsahedinek fegyverellátójaként, az Egyesült Államok által is megtámogatva.

A Szaúd-Arábiából kiutasított, 1996-ban a tálibok Afganisztánjába visszatérő és ott menedékre lelő bin Laden a már a ’80-as években a szovjetek elleni küzdelem megsegítésére kiépített, az egész arab világot átszövő hálózatából született az al-Qaeda terrorszervezet. Az al-Qaeda (a szó jelentése: az alap/a bázis) Nyugat-ellenes tevékenysége már a ’90-es évektől fogva követhető. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa többször is felszólította az egyre makacsabb tálib kormányt, illetve rendelt el fegyverembargót Afganisztán ellen, hogy elérje az al-Qaeda-val való szakítást, azonban szimbiózisuk felbontása meghiúsult. 

Elérkezett 2001. szeptember 11-e, a nap, amely alapjaiban rendítette meg az emberiség addigi gondolkodásmódját, kikerülhetetlenül szembesítve a nyugtalanító ténnyel: az unipoláris világrend végleg bevégeztetett.

Barkóczy Dávid

nemzetközi kapcsolatok és biztonságpolitika