Jó néhány napja már, hogy a Wikileaks megkezdte azt a hadjáratot, amelynek keretében több ezer titkos, vagy annak szánt belső dokumentum került a nyilvánosság elé, nem kis kavarodást okozva ezzel. De hogyan értékelhető maga a tett, és a hatás, elfogadható-e az adatok korlátlan nyilvánossága, vagy szükség van a nyilvánosság valamiféle korlátjára?

A fenti kérdés megválaszolása nem egyszerű. A portál által fokozatosan szivárogtatott információk kétségtelenül számos jelentőséggel bírnak. Részben betekintést engednek a köz számára olyan, számára addig láthatatlan világba, amely túl mutat az egyszerű hétköznapok történésein, és a valódi politika világába – annak piszkos háttéralkuival övezve – vezeti el az érdeklődőt. Ráadásul a bemutatott jelentések gyakran nem is tartalmaznak lényegi információt, ám kiválóan alkalmasak az olvasók megnevettetésére (pl. Sarkozy elnök nőügyeiről vagy Putyin munkaundoráról van szó). Némileg elméletibb szempontból megközelítve, az információk birtoklása alapfeltétele a demokráciák működésének, hiszen annak hiányában nem lehetséges a felelős döntések meghozatala sem. A nyilvánosságnak egyébként is nagy szerepe van, vagy legalábbis kellene, hogy legyen egy állam életében, hiszen ez biztosítja a tisztségviselők nép általi ellenőrizhetőségét is. Egy részről a Wikileaks szivárogtatásaival ehhez járul hozzá. Másrészről viszont az adatok napvilágra kerülése segíthet megismerni a világot is, hiszen olyan, valódi információkhoz juthat az ember, amely egy-egy ország tényleges viszonyait tükrözheti – ám természetesen teljes tudás átadására alkalmatlan.

A mérleg másik nyelvén viszont ott van a józan ész, amely a túlzott nyilvánosság korlátjáért kiállt. A kényesebbnél kényesebb ügyek kiderülése komoly politikai botrányokhoz, nemzetek közötti viszonyok megromlásához, korábbi szövetségek megsemmisüléséhez vezethet. És akkor ez még a legkisebb veszély, hiszen adott szituációban könnyen lelepleződhetnek azok az emberek is, akik az információkat kiszivárogtatták, és kénytelenek lesznek következményekkel szembe nézni tettükért. A politikai szándékok mediatizálódása a nyilvánosság bevonásával elkerülhetetlen lenne, ami a kompromisszumok ellen hathatna (hiszen a felek a nyilvánosság előtt mindenképpen az erős tárgyaló képét lennének kénytelenek megjeleníteni) a nemzetek/felek közötti tárgyalások során. És persze azt a triviális érvet se felejtsük el, hogy megszűnne a politikusok viszonylagos védettsége, amit a háttéralkuk és a zárt ajtók világa biztosított eddig számukra. És mivel ez leginkább az ő céljaikat szolgálta, talán nem meglepő, hogy a szivárogtatások ellen ilyen heves a fellépés.

De visszatérve a feltett kérdésre: vajon a korlátlan nyilvánosság elfogadható-e a politika világában? Az érvek és ellenérvek könnyen vázolhatók, melyek révén meghozhatjuk döntésünk. Ha netán hiszünk abban az ideában, hogy ezáltal a világ jobbá és őszintébbé válhat, akkor álláspontunk nem is lehet kérdéses, és szentként tekinthetünk a Wikileaks-re. Véleményem szerint azonban nem szabad átesnünk a ló túloldalára. A túlzott nyilvánosság – már csak annak hátrányai miatt is – könnyen több kárt okozhat, mint amennyit használhat, és attól sajnos messze állunk, hogy olyan választói/állampolgári tudatosság alakuljon ki, amely az őszinteséget megköveteli és annak hiányát szankcionálni képes politikusainál. Így szerintem a nyilvánosság ugyan megkövetelendő és elfogadható olyan esetekben, amikor nem személyes vélemény kinyilvánításáról van szó, mely komoly diplomáciai zűrzavart okozhat. És akkor is, amikor az állam valós érdekeiről, és az esetleg támogatott szövetségesek tényleges állapotáról számolnak be tudósítások. De hol van akkor a határ? Talán ott, amikor egy-egy ember  élete válik veszélyeztetetté egy-egy rossz megjegyzés nyilvánosságra kerülése által, vagy lényegében jelentéktelen, személyeskedő megállapítások okoznak felesleges diplomáciai zűrzavarokat. És bár kétségtelen, hogy a határvonal meghúzása több, mint nehéz, az azonban tény, hogy bármilyen mértékű is a kiszivárogtatás a Wikileaks részéről, az erre adott válaszreakció a kormányok részéről mindenféleképpen túlzó.