Fordulóponthoz érkezett Barack Obama amerikai elnök és adminisztrációja, hiszen a papírfomának megfelelően sima vereséget szenvedett a Demokrata Párt a GOP-vel szemben a Kongresszus mindkét házában kiírt novemberi időközi választásokon. Ennek ellenére nem vált béna kacsává az elnök, mivel a Szenátusban a demokraták nagyon erős pozíciója csupán mérséklődött, de a többségük – mégha csekély is – megmaradt, míg a Képviselőházat elhódították a republikánusok, akik az előző cikkemben idézett Gallup, FiveThirtyEight és RCP számukra hízelgő előrejelzéseit kis mértékben még felül is tudták múlni.

A helyzet tehát az, hogy januártól a Képviselőház elnöke az ohioi republikánus John Boehner lesz, aki azt a Nancy Pelosit váltja, akinek elmozdítása fontos mozgósító erő volt a GOP kampányában. Futballnyelven mondhatnánk, hogy egy hajtós első félidő végén kapott gólt az elnök csapata, de adott még egy kis esélyt a szünet előtti egyenlítésre két perc, esetünkben két hónap hosszabbítás. Nos, ez a hosszabbítás január 3-áig tart, hiszen az új Kongresszus csak akkor lép munkába, tehát gyakorlatilag a karácsonyi szünetig még volt ideje az Obama-adminisztrációnak elfogadtatnia három nagyobb törvényt a 111. Kongresszussal a választások miatt törvényhozási szempontból passzív ősz után. Ezen három törvényt igyekszem bemutatni, melyek határozott üzenetet hordoznak a kormányzati ciklus második félidejéről, hogy az előbbi hasonlatomhoz visszatérjek: milyen taktikával áll majd ki a csapat a második játékrészre.

Az első törvényt, a gyermekéhezés és helytelen táplálkozás elleni iskolai étkeztetési programot, ami állami pluszforrásokat biztosít a kisiskolásoknak, viszonylag könnyen fogadták el. Igazi népszerűségnövelő intézkedés volt, bár sok republikánus képviselő nem szavazta meg, hiszen az ő szemükben ez is csak egy újabb állami kiadás. Különösképp kell most vigyáznia a GOP-nek, mivel a párton belül nagy befolyással bíró Tea Party Movement pont az ilyen és ehhez hasonló központi költségvetést terhelő törvények ellen szerveződött.

A második törvény gesztusértékű, hiszen Obama elnök felülbírálta 2008-as álláspontját, miszerint elhibázott politika a Bush-féle út (Bush Tax Cuts), azaz ha a gazdaság nem növekszik a megfelelő mértékben, csak adókat kell csökkenteni, majd újra és újra, hogy aztán ennek a folyamatnak az államháztartás lássa kárát, míg a gazdaságélénkítő hatása sem biztos. Ennek ellenére Obama kénytelen két évi kormányzás után ehhez az eszközhöz nyúlni, mivel az állami tőkeinjekciók után sem indult be igazán a gazdasági növekedés az USA-ban és a munkanélküliség sem csökkent érdemben. Bár az intézkedést átkeresztelték Tax Relief, Unemployment Insurance Reauthorization, and Job Creation Actre, a lényeg mégis ugyanaz, a demokraták nem vártak tovább a gazdasági csoda eljöttére, és az elégedetlen republikánusok irányába is engedtek ezen adócsökkentési törvénnyel, amit a két párt konszenzussal szavazott meg, és december 17-i aláírásán még Mitch McConnell republikánus szenátusi frakcióvezető is megjelent. A törvény elfogadásának üzenete mindkét párt szavazótábora felé az, hogy szükség esetén képesek a demokraták és republikánusok együttműködni, bár ez januártól csak a demokratáknak lesz égetően fontos.

A harmadik törvénnyel az elnök egy olyan választási ígéretét teljesítette, amelyet az új törvényhozással nyilvánvalóan képtelen lett volna összehozni, mégpedig a Don't Ask, Don't Tell Repeal Act elfogadását. A Don't Ask, Don't Tell, azaz a ’ne kérdezz, ne beszélj róla’ Bill Clinton megválasztása után, 1993-ban lépett hatályba, az elnök így tudta betartani választási ígéretét, hogy homo- és biszexuális személyek is szolgálhassanak az amerikai hadseregben. Magyarul a katonaság kötelékében senki szexuális orientációjáról nem eshetett szó. A liberális politikusok, köztük Barack Obama is megalázónak tartotta ezt a szabályozást, hisz sérti az emberi egyenlőség alkotmányba foglalt elvét, megígérte visszavonását a kampányában, hogy a katonák vállalhassák önmagukat. Szintén jelentős eredmény, hogy két független szenátor, köztük Al Gore 2000-es alelnökjelöltje, Joe Lieberman vitte keresztül a Szenátuson a törvényt, ami a jövőbeli szorosabb együttműködést segítheti egy biztosabb demokrata többség fenntartásához.

Összefoglalva tehát Obama egyszerre igyekezett a jólétért és az emberi jogi ügyekért aggódó liberálisokat és a gazdasági növekedésre koncentráló elégedetlen középréteget, köztük a sok republikánust is kielégíteni a „hosszabbításban”, remélve, hogy ezt a lendületet januárra is átmentheti. A kampányában megígért szimbolikus lépéseket ugyan már maga mögött tudhatja az elnök, amelyek közül legfontosabb eredménye mindenképpen a nagy vihart kavaró egészségügyi reform. Ugyanakkor újraválasztása szempontjából a legfontosabb tényező az lesz, hogy 2012-ben miként teljesít majd az amerikai gazdaság, mekkora lesz a foglalkoztatottság, és a mai helyzetet alapul véve bizony nehéz két év áll Obama elnök előtt, de a felelősség a republikánusok vállát is nyomja ezentúl a képviselőházi többségük okán. Úgy pedig nehéz (főleg kommunikációs szempontból) együtt dolgozni valakivel, hogy közben azt az illetőt akarják deklaráltan kitessékelni a Fehér Házból. Minden kétséget kizáróan sok vitával tarkított, forró két évre számíthat a 112. Kongresszus.

És amiért nagyon szeretjük az amerikai belpolitikát, az az örökös körforgás, hogy sosincs egy percnyi szünet, hagyományosan januártól kezdve nyárig jelentik majd be igényüket a két nagy párt vezető politikusai az elnöki jelölésre, ami várhatóan csak a republikánusoknál lesz érdekes idén, és megkezdődik az előválasztási kampány, ami a következő írásom témája lesz.

Kaló Máté