júl
7

Idén először a Töprengő folyóirat is kint lesz az EFOTT fesztiválon, ahol a Civil Falut járva kívánjuk bemutatni, annak programjait és érdekességeit. Persze mindezt nem öncélúan, hanem a Ti véleményeitekre, kommentárjaitokra alapozva.

Az EFOTT a „nyár legnagyobb hallgatói bulija”, mely 1978. óta évente más helyszínen kerül megrendezésre. Az idei fesztiválnak július 12-17 között Szolnok ad otthont.

Ha ti is ellátogattok, számos előadó koncertjeit élvezhetitek esténként. A fellépők között van a Quimby, Belga, Carbonfools, Copy Con, Csík zenekar, Heven Street Seven, 30Y, Kiscsillag. Külföldi előadók között az Apollo 440-t is köszönthetjük. Ha valaki humorra vágyik, az meghallgathatja Beliczai Balázst, Kovács András Pétert, vagy akár Kiss Ádámot is. És ez még nem minden. A retróhangulatért az Ámokfutók, az UFO és Kovács Kati mellett Dévényi Tibi bácsi is gondoskodik, aki reméljük idén sem szűkölködik a pöttyös labdákkal. Emellett délutánonként új és feltörekvő zenekarokat is meghallgathattok az EFOTT és a Djuice által közösen szervezett tehetségkutatón.

A sok zenei program mellett más is vár még rátok. A pihenésre vágyók élvezhetik a tiszaligeti fák árnyékát, a tavat és az élményfürdőt. A sport és a turisztikai programok sem maradhatnak el. Ha a sok kecsegtető lehetőség mellett marad energiátok, látogassatok el a Civil Faluba, ahol velünk is találkozhattok. Egyesületünk a PHE (Politológus Hallgatók Országos Egyesülete) idén is szórakoztató és ismeretterjesztő játékokkal vár benneteket az elmúlt húsz év politikai történéseire fókuszálva, és természetesen a nyeremények sem maradhatnak el.

A Töprengő pedig beszámol nektek arról, mi várhat egy mámoros éjszaka után a Civil Faluba tévedt hallgatóra, aki - ahogy azt illik – nyáron, előadások helyett koncerteket hallgat. Közvéleményt is tervezünk kutatni, az uniós elnökség és más közügyek mellett például, megpróbálunk arra is rájönni, hogy szerintetek ki a legvonzóbb politikus. A véleményekről, eredményekről és történésekről természetesen naponta beszámolunk nektek itt a Töprengőn.

 

0
Szólj hozzá!
ápr
12

Jőnek új undokok?

| Szerző: divisionbell | 8:14 am

A költészet napjának apropóján emlékezzünk meg a magyar közélet szép hagyományú, ám mára már kevésbé felkapott műfajáról, a politikai bökversről. Míg a karikatúra vagy a vicc szakadatlanul operál közéleti témákkal, addig egyre kevesebb rímbe szedett, hatni képes szöveg akad a politika iránt fogékony ember kezébe. Mondani sem kell, népszerűségük bizonyos fordulópontok környékén nagyobb, majd a szerzemények tetemes része a feledés jótékony homályába vész.

0
Szólj hozzá!
már
19

Március 15-én az Országgyűlés „alkotmányozó nemzetgyűléssé” alakult át, és ezzel kezdetét vette az a bő egy hónapos folyamat, aminek a végén a parlament elfogadja az új alkotmányt. Egy házszabály-módosításnak köszönhetően az ellenzéki pártok is nyújthatnának be saját alaptörvény-tervezetet, azonban ezzel nem élnek. Sőt, az LMP és az MSZP részt sem fog venni a parlamenti vitában, ezzel nyilvánítva ki nemtetszésüket. Emlékezhetünk, nem is olyan régen még a most kormányzó pártok, a Fidesz és a KDNP is folyamodott hasonló eszközhöz.  Anno Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök napirend előtti felszólalásaikor hagyták el demonstratíve az üléstermet. Annyiban más volt a helyzet akkoriban, hogy a két frakcióvezető (Navracsics és Semjén) bennmaradtak és képviselték a frakciók álláspontját, illetve a törvényhozás folyamatából nem vonultak ki.

0
Szólj hozzá!
feb
23

Felhívás publikálásra!


A Politológus Hallgatók Országos Egyesülete gondozásában megjelenő Töprengő folyóirat elsősorban a társadalomtudományi képzésben részt vevő egyetemi hallgatók számára kíván publikálási lehetőséget biztosítani.

A szerkesztőség az alábbi rovatokba várja a hallgatók írásait: Aktuális, Európai Unió, Belpolitika, Külvilág, Esszék. Bővebb tájékoztatást a publikálási követelmények leírása ad. 

A legjobb írás szerzője lehetőséget kap a Politikatudományi Szemlében való publikálásra.

A cikkek beküldési határideje: 2011. március 15. (A határidő azt jelzi, hogy a helyi olvasószerkesztőknek meddig kell megkapniuk a cikkeket!)

A folyóirat megjelenése: 2011. április 7.

További információkért keresd, a PHE helyi szerkesztőségének tagjait!

 

 

Reméljük a lehetőség felkeltette az érdeklődésedet,

A Töprengő Országos Szerkesztőség

 

0
Szólj hozzá!
feb
19

Az új alkotmány elfogadásának legújabb dátumaként április 18-át jelölte meg a kormány. Két hónapon belül tehát új alaptörvényt kap Magyarország, így egyre sűrűbben jelennek meg hírek a sajtóban e témával kapcsolatban. Számos kérdésben folyik még a vita: a Szent Korona szerepét, a zászlót, a határon túliak szavazati jogát, a nagycsaládosok extra szavazati jogát és a magzati élet védelmét illetően. Az utóbbi témában számos cikk látott napvilágot az elmúlt hetekben, mivel ebben a Fidesz és a KDNP között is nézetkülönbség adódott.A fideszes képviselők ugyanis nem támogatják azt a kereszténydemokrata javaslatot, hogy az alkotmányba kerüljön bele a magzati élet fogantatáskori kezdetének elismerése.

0
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása