júl
7

Idén először a Töprengő folyóirat is kint lesz az EFOTT fesztiválon, ahol a Civil Falut járva kívánjuk bemutatni, annak programjait és érdekességeit. Persze mindezt nem öncélúan, hanem a Ti véleményeitekre, kommentárjaitokra alapozva.

Az EFOTT a „nyár legnagyobb hallgatói bulija”, mely 1978. óta évente más helyszínen kerül megrendezésre. Az idei fesztiválnak július 12-17 között Szolnok ad otthont.

Ha ti is ellátogattok, számos előadó koncertjeit élvezhetitek esténként. A fellépők között van a Quimby, Belga, Carbonfools, Copy Con, Csík zenekar, Heven Street Seven, 30Y, Kiscsillag. Külföldi előadók között az Apollo 440-t is köszönthetjük. Ha valaki humorra vágyik, az meghallgathatja Beliczai Balázst, Kovács András Pétert, vagy akár Kiss Ádámot is. És ez még nem minden. A retróhangulatért az Ámokfutók, az UFO és Kovács Kati mellett Dévényi Tibi bácsi is gondoskodik, aki reméljük idén sem szűkölködik a pöttyös labdákkal. Emellett délutánonként új és feltörekvő zenekarokat is meghallgathattok az EFOTT és a Djuice által közösen szervezett tehetségkutatón.

A sok zenei program mellett más is vár még rátok. A pihenésre vágyók élvezhetik a tiszaligeti fák árnyékát, a tavat és az élményfürdőt. A sport és a turisztikai programok sem maradhatnak el. Ha a sok kecsegtető lehetőség mellett marad energiátok, látogassatok el a Civil Faluba, ahol velünk is találkozhattok. Egyesületünk a PHE (Politológus Hallgatók Országos Egyesülete) idén is szórakoztató és ismeretterjesztő játékokkal vár benneteket az elmúlt húsz év politikai történéseire fókuszálva, és természetesen a nyeremények sem maradhatnak el.

A Töprengő pedig beszámol nektek arról, mi várhat egy mámoros éjszaka után a Civil Faluba tévedt hallgatóra, aki - ahogy azt illik – nyáron, előadások helyett koncerteket hallgat. Közvéleményt is tervezünk kutatni, az uniós elnökség és más közügyek mellett például, megpróbálunk arra is rájönni, hogy szerintetek ki a legvonzóbb politikus. A véleményekről, eredményekről és történésekről természetesen naponta beszámolunk nektek itt a Töprengőn.

 

0
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://phetoprengo.blog.hu/api/trackback/id/tr733046577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása